A gazdasági mediátor hatékony segítséget nyújt

Mediátor ügynökség

Mediátor ügynökség

A munkahellyel kapcsolatos hivatalos ügyekben gyakran előfordul, hogy a felek nem képesek megegyezni bizonyos kérdésekben. Ilyenkor nem kell rögtön a bíróságra rohanni, mert egy szakképzett gazdasági mediátor a legtöbb esetben képes hatékony megoldást találni, ami a feleknek elfogadható és megnyugtató eredménnyel zárul. Az ilyen jellegű megbeszélésnek az egyik nagy előnye, hogy sokkal emberibb és költséghatékonyabb, mint a bírósági per.

A gazdasági mediátor munkájának az alapja, hogy összehozza a vitás kérdésekben szereplő feleket és a fennálló problémákat nyugodt körülmények között, vezetett kommunikációs formában oldja meg. Maga a környezet is előre vetíti a megoldás lehetőségét, hiszen a gazdasági mediátor olyan pszichológia szempontokat szem előtt tartó szakember, akinek már a személye is elég alap a megállapodáshoz.

Ez a szolgáltatás igénybe vehető cégen belüli konfliktusok, belső viták esetén, de olyankor is, ha a munkáltató és a munkavállaló között alakul ki megoldhatatlannak tűnő nézeteltérés. Szintén hasonló problémák merülhetnek fel a mindennapi sportéletben is, ahol sokat nyújthat egymás megértésében a sport mediátor szaktudása. Ha sikerül megoldani ezeket a vitákat, az mindenképpen pozitív irányba befolyásolja a sikeres sportteljesítményeket is.

Kérhetjük a sport mediátor segítségét olyan nézetkülönbségekben, amelyek csapattársak és klubtársak vagy a klub és egyes klubtagok között adódnak, de akkor is, ha szerződésekkel kapcsolatban felmerülnek bizonyos vitás kérdések. A sportban előfordulhatnak problémák a szponzorok és a versenyzők között, vagy ami manapság egyre többször jellemző: a szurkolók és a klubok között is lehet megoldásra váró konfliktus. A sportéletben a versenyzők teljesítményére erős hatással vannak a negatív külső körülmények, de soha nem szabad engedni, hogy ezek hátrányosan befolyásolják a versenyekre való felkészülést. A sport mediátor minden ilyen kényes témában képes hatékony megoldást javasolni, ami mindkét félnek megfelelő, teljesíthető feltételeket biztosít.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás