A magyar gazdasági növekedés fenntartható fejlődése

Szerző by
Fenntartható fejlődés a gazdaságban

Fenntartható fejlődés a gazdaságban

Az ország számára fontos, hogy gazdaságilag egy fenntartható fejlődést tanúsítson és ezt sikeresen is véghezviszi, ahogyan kiderült a március 19-i Kereskedelmi és Iparkamara évnyitó rendezvényének keretében. A szakemberek arra is felhívták a figyelmet, hogy az Uniós forrásokat szükséges a gazdaságba fektetni, illetve a már eddigiekben megkezdett strukturális átalakításokat is be kell fejezni.

Továbbá, célszerűvé vált hatékonyabbá tenni a kutatást és fejlesztést is, ugyanis ennek köszönhetően, még nagyon sok meglepetés várhat ránk. Arra is felhívták a figyelmet, hogy a 2008-as gazdasági visszaesést követően, ami Németországban is hatalmas nehézségeket okozott, most látványos növekedések következnek be ezen a területen, olyannyira, hogy a magyar gazdaság fejlődésének üteme meghaladhatja akár a németét is.

Elmondták azt is, hogy a növekedéshez többek között hozzájárul a gazdaságpolitikai irányváltásból származó transzformációs veszteség, ami ugyan napjainkban visszatartja ezt a folyamatot, de hosszútávon, azaz a jövőben még inkább szemrevaló eredményeket fog okozni. Szintén pozitív hatást vált ki a rezsicsökkentés, ami lehetővé teszi a lakosság számára az adósságok csökkentését, illetve a megtakarítások növelhetőségét.

Továbbá az is kiderült, hogy a vállalkozások nemzetközi aktivitása is növekedett az utóbbi időszakokban, javultak ezek finanszírozási lehetőségei, kialakult a duális szakképzés modellje, valamint folytatódott a felsőoktatás átalakítása is. A jövőben pedig, hatalmas figyelmet szeretnének fordítani a munkahelyteremtésre, aminek hiánya napjainkban igencsak megnehezíti a polgárok sorsát.

Print Friendly, PDF & Email

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás