Füred, a Balaton-part ékköve

Balatonfüred

Balatonfüred

A Balaton-part ékköve II. projekt eredményeként
megújult a balatonfüredi Gyógy tér, a Széchenyi park, a Vitorlás tér és a
Rózsakert. A Balaton partján két tematikus sétaút várja a vendégeket, ahol a felújított
rózsaágyások, térvilágítás, új padok, napozók, ivókút létesültek. A Vitorlás
térnek a süllyesztett medencés, térkővel burkolt szökőkút adja meg az új
hangulatát. A projekt részeként 2010. májusában nyitották meg kapuikat az olyan
felújított, országos jelentőségű műemlékek, mint a Jókai Mór Emlékmúzeum,
illetve a Városi Múzeum és Látogatóközpont.

Az önkormányzat elbontatta a volt szovjet üdülő pusztulásnak indult épületét, a helyén pedig egy közparkot alakított ki. A Vaszary kastély is renoválásra szorult, a gyönyörűen felújított épületben európai szintű kiállításoknak helyet adó galéria és képtár létesült. A
beruházás során a városrészre vezető utak a Csokonai utca, a Fészek köz, a
Honvéd utca, a Tátra lépcső és a Táncsics utca alsó szakasza is új arculatot
kapott. A regionális jelentőségű turisztikai fejlesztés eredményeként
58.636 négyzetméter alapterületen 2.480 négyzetméter épület újult meg és
22 új, főállású munkahely is létrejött. A kiemelt projekt tervezett
költségvetése 1.770.000.000 forint volt. A beruházás az Európai Unió és az
Európai Regionális Fejlesztési Alap másfél milliárdos finanszírozásával
valósult meg, emellett a helyi önkormányzat több mint 400 millió forint önerőt
biztosított a projekt teljes megvalósításához.

Kovács Rhewa Andrea

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás