Tag Archives: fenntartható fejlődés

A fejlődés és a fenntartható fogyasztás kapcsolata – 3. rész

Szerző:
A fenntartható fogyasztás fontos

A fenntartható fogyasztás fontos

A szakemberek egyre több tervezetet dolgoztak ki, megpróbálták áttekinteni, hogy mit tehet az ember olyan körülmények között, amikor a század közepére már 8 milliárd ember él a Földön. A jelenlegi előrejelzések szerint a 21. század végére 9-11 milliárd között lesz az emberek száma. Egy ilyen világban nem egyszerű fenntartható fejlődést kialakítani fenntartható fogyasztás nélkül, hiszen már ma is szinte lehetetlen jól megszervezni a mezőgazdaságot, valamint az élelmiszer-elosztást.

 

Tovább

A fejlődés és a fenntartható fogyasztás kapcsolata – 2. rész

Szerző:
Figyelni kell a fenntartható fogyasztásra

Figyelni kell a fenntartható fogyasztásra

A XX. század második felében egyre fontosabbá vált a fenntartható fogyasztás, egyre nagyobb hangsúlyt kapott ez a terület. Egy olyan kompromisszumos javaslat alakult ki folyamatosan, amit a Gro Harlem Brundtland norvég miniszterelnök-asszony által fémjelzett bizottság fogalmazott meg részletesen és konkrétan. Ekkor dolgozták ki a fenntartható fejlődés koncepcióját, aminek lényege az, hogy az aktuális generációk materiális igényeit olyan módon lehessen kielégíteni, hogy ezzel ne legyen veszélyeztetve a következő generációk életlehetőségei.

Tovább

Mi az a fenntartható fejlődés? – 2. rész

Szerző:
Figyelni kell a fenntartható fejlődésre is

Figyelni kell a fenntartható fejlődésre is

A fenntartható fejlődés is benne van az ENSZ 1987-ben kiadott jelentésében, azonban tömören határozták csak meg ezt: “a fenntartható fejlődés olyan fejlődés, amely kielégíti a jelen szükségleteit, anélkül, hogy veszélyeztetné a jövő nemzedékek esélyét arra, hogy ők is kielégíthessék szükségleteiket”. Természetesen, részletesen foglalkoznak ezzel a jelentésben is, csupán a meghatározást lett ennyire rövid. A szakemberek szerint három fő pilléren nyugszik a fenntartható fejlődés, a szociális, környezeti, valamint gazdasági pilléreken, azonban ezeket nem lehet külön kezelni.

 

Tovább

Mi az a fenntartható fejlődés? – 1. rész

Szerző:
Általános információk a fenntartható fejlődésről

Általános információk a fenntartható fejlődésről

Sokan gondolják úgy, hogy a szociális, gazdasági és környezeti problémákat, fejlődési lehetőségeket már nem lehet külön kezelni, hanem olyan megközelítés szükséges, ami ezeket együttesen kezeli. Ez tulajdonképpen a fenntartható fejlődés nézete, amely kifejezés a nyolcvanas években jelent meg először a nemzetközi szakirodalomban, attól kezdődően egyre többen vallják ezt a nézetet. Akkor vált általánosan ismert ez a fogalom, amikor 1981-ben megjelent Lesten R. Brown műve, ami a fenntartható társadalom kialakításával foglalkozott.

 

Tovább

A fejlődés szerepe a mindennapokban

Szerző:

 

A fejlődéshez munka szükséges

A fejlődéshez munka szükséges

Ahhoz, hogy egy vállalkozás, egy szervezet sikeresen haladjon előre, mindenképpen lényeges olyan módszereket alkalmazni, amelyek támogatják ezt. A fejlődés sikeres lehet, ha egy vállalkozás munkássága eredményes, ez pedig akkor kivitelezhető, ha a cég megfelelő anyagi háttérrel rendelkezik. Egy kezdő vállalkozó, az alaptőkéje mellett különböző pályázati lehetőségeket is igényelhet, amelyek kiegészítik a befektetés összegét, segítenek az elindulásban és a fejlődésben is egyaránt. Tovább

Fenntartható fejlődési stratégia

Szerző:

Fenntartható fejlődés biztosítása

Fenntartható fejlődés biztosítása

Egy fenntartható, stabil fejlődés érdekében hatalmas erőfeszítések szükségesek az ország részéről. A kidolgozott stratégiából kiderül, hogy az ország milyen prioritásokat tart szem előtt annak érdekében, hogy erre a járható útra léphessen. Elsősorban fontos számára, hogy a fenntarthatóságot veszélyeztető tényezőket, folyamatokat kezelni tudja, ennek eredményeképpen pedig, erősíthesse az elért hatást. Fontos szempontot képviselnek a népesedési problémák kezelése, az egészségmegőrzés, de az egészséges életmód kialakítása is, valamint a társadalmi kohézió, illetve a foglalkoztatás javítása.

Ebben a tekintetben kiemelkedő szerepet fordítanak az egészségügy minőségére, a munkahelyek teremtésére is. Továbbá, fontos a versenyképesség fenntartása és erősítése, a termelési eljárások fenntarthatósága, kiemelkedő szerepet képvisel az energiafelhasználás, energiagazdálkodás átalakítása és a gazdasági szabályozás is. Tovább

A globalizáció szerepe a fenntartható a fejlődésben

Szerző:
A globalizáció és a fenntartható fejlődés

A globalizáció és a fenntartható fejlődés

Ha belegondolunk, a globalizáció áramlása rengeteget tesz azért, hogy az országok fejlődőképességét, innovációját és előrehaladását elősegítse. Elég csak arra gondolni, hogy hazánkban is milyen nagymértékű fejlődéseket tapasztalhattunk az utóbbi évek folyamán a globalizációnak köszönhetően, amikor a nagy multinacionális cégek, úgymond letáboroztak az ország különböző pontjain.

Tehát, a globalizáció folyamata nagyon sokat segíthet a fenntartható fejlődés elősegítésében, főként kereskedelmi szempontokból, azonban érdemes a különböző intézkedésekre kiemelkedő figyelmet fordítani ezen a területen. Tovább

A magyar gazdasági növekedés fenntartható fejlődése

Szerző:
Fenntartható fejlődés a gazdaságban

Fenntartható fejlődés a gazdaságban

Az ország számára fontos, hogy gazdaságilag egy fenntartható fejlődést tanúsítson és ezt sikeresen is véghezviszi, ahogyan kiderült a március 19-i Kereskedelmi és Iparkamara évnyitó rendezvényének keretében. A szakemberek arra is felhívták a figyelmet, hogy az Uniós forrásokat szükséges a gazdaságba fektetni, illetve a már eddigiekben megkezdett strukturális átalakításokat is be kell fejezni.

Továbbá, célszerűvé vált hatékonyabbá tenni a kutatást és fejlesztést is, ugyanis ennek köszönhetően, még nagyon sok meglepetés várhat ránk. Arra is felhívták a figyelmet, hogy a 2008-as gazdasági visszaesést követően, ami Németországban is hatalmas nehézségeket okozott, most látványos növekedések következnek be ezen a területen, olyannyira, hogy a magyar gazdaság fejlődésének üteme meghaladhatja akár a németét is. Tovább

Kategória: Gazdaság | Címkék: ,

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás