A műanyag ablak ugyan borsosabb áron kelleti magát, ám ez a technológiai fölénye miatt érthető is.

Műanyag ablak

Műanyag ablak

Érdekes megfigyelni, hogy egy lakást érintő nagyobb felújítás szinte mindig hatással van a meglévő nyílászárókra is. Ha az ablakok régiek, fából készültek, akkor ilyen esetben mindig menniük kell. Helyükre műanyag ablak fog érkezni. Hogy miért pont műanyag ablak? Nos, semmiképpen sem azért, mert az emberek többsége valamilyen perverz vágyat érez a műanyag kiterjedt alkalmazása iránt. Sőt, manapság ahol csak lehet, egyre több helyen nyúlnak organikus anyagokhoz. A műanyag ablak ebben az esetben energetikai okok miatt kerül a helyére, ugyanis a fa ablakhoz képes jóval hatékonyabban tudja a helyiségen belül tartani a meleg levegőt. Ennek az az oka, hogy a műanyag nyílászáróban olyan beépített légkamrák gondoskodnak arról, hogy a meleg ne szökhessen el, amivel a fa ablakok nem rendelkeznek. S mivel egyáltalán nem mindegy, hogy egy háztartás mennyit költ fűtésre (főképpen feleslegesen), így hiába a drágábba megoldás, ha az hosszú távon az olcsóbb tud lenni, sokan a műanyag mellett fognak emiatt dönteni. Aki fűtött már el csak azért súlyos összegeket, hogy a plusz meleggel tulajdonképpen a kinti világot melegítse fel, az át tudja érezni, hogy a műanyag ablakoknak milyen előnyük van fejletlenebb társaikkal szemben.

Kategória: Vásárlás | Tags:

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás