TV újság miatt Önnek nem kell egy fillért sem kiadnia!

TV újság

TV újság

Amikor az internet szépen-lassan minden háztartásban jelen lett, azzal együtt a nyomatott sajtó egy szép szeletnének is elkezdett bealkonyodni. Mert aki korábban rendszeresen vásárolt lapokat, amikből tájékozódni tudott, az immáron ingyen hozzáfért egy csomó online tartalomhoz. Így lett aztán a net is a legtöbb TV újság konkurense, hiszen immár ugyanazt a szolgáltatást képes nyújtani egy online TV műsor, mint az, amelyikért az újságosnál pénz kell kiadni – csak éppen ingyen! Itt tájékozódhat: http://www.tvmustra.hu/tvmusorujsag Hogy miként lehetséges, hogy valami, ami jobb, ingyenes? Nos, úgy, hogy a neten elérhető TV újság esetében nem merül fel nyomdai és terjesztési díj, nem kell a papírért fizetni stb. Sőt, mivel ilyenkor a újság a világhálóra költözik, amiatt sem kell aggódni, hogy ha egy csatorna időközben belenyúl a tartalomba, s átvariálja azt, akkor a műsorújság nem lesz képes lekövetni a változást. Régen ez nagyon gyakori volt, hiszen a TV újság készítői hetekre előre megkapták az egyes csatornák műsorrendjét, ami aztán az eltelt idő közben simán megváltozhatott. Ennek az időszaknak fellegzett be az online kiadású TV újságok megjelenésével, mint amilyen a TV Mustra is. Ennek megfelelően ha Ön megbízható forrásra vágyik akkor nézzen el a TV Mustra oldalára!

Kategória: Szolgáltatás | Tags:

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás